http:// http://www.aditus.hu/
30.000 PÉLDÁNY, TÖKÉLETES MINŐSÉGBEN, MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN KAPOSVÁR ÉS KÖRNYÉKE POSTALÁDÁIBAN
Kaposmenti Hulladék-gazdálkodási Program

Aktuális számunk letölthető ide kattintva.

Egy igaz beszéd a magyar középosztályért    
KÖZÉLET | 2012.02.07.
Emlékszem, gyerekkoromban mindig szívesen jártam olyan lakásokban, ahol szép, politurozott bútorok voltak, metszett tükrökkel, míves szekrényekkel. Ahol a nagy fotelok, kerevetek mintás szövetei aranyozott szögekkel voltak kifeszítve, ahol a parkettán keleties szőnyegeken lépkedtünk, a menyezetről pedig nehéz csillárok lógtak le.
Ismét beindult a Mikulásgyár    
INNEN-ONNAN | 2012.02.07.
A nagy hidegre való tekintettel ismét „üzembe helyezték” a Mikulásgyárat. Szerda és vasárnap között hálózsákokat, takarókat, pokrócokat, plédeket gyűjtenek a karitatív akció és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.
Nullszaldós lesz a megyei költségvetés    
KÖZÉLET | 2012.02.07.
Első „rendes” közgyűlését tartotta a megyei önkormányzat ma, az új felállás szerint, vagyis azóta, hogy az állam átvette a megyék vagyonát és tartozását. A testület többek közt döntött az önkormányzat idei költségvetéséről, továbbá létszámleépítésről is határozott.
Magyar találmányok 13. - a mester remekműve - Dobostorta    
INNEN-ONNAN | 2012.02.07.
Talán megbocsátják a kedves olvasók, hogy a sok fizikus közé egy cukrászmestert is beillesztettünk a sorozatunkba, hiszen – ahogy ő fogalmazott - "Mily kezdetleges lenne az embereknek szellemük is, ha a költészeten és zenén kívül nem volnának a szakácsművészetnek is lelkesülői, kik a test táplálásáról is gondoskodnak. Mert a lélek is csak a testtől veszi a maga táplálékát. Korgó gyomorral nemigen megy a szellemi munka."
Kupadöntőre hangol a Fino legénysége    
SPORT | 2012.02.07.
A Magyar Kupa négyes döntőjére való minél eredményesebb felkészülés jegyében két nemzetközi barátságos mérkőzést is játszik a Fino férfi röplabdacsapata az előttünk álló napokban a kaposvári városi sportcsarnokban.

Nullszaldós lesz a megyei költségvetés    
KÖZÉLET | 2012.02.07.
Első „rendes” közgyűlését tartotta a megyei önkormányzat ma, az új felállás szerint, vagyis azóta, hogy az állam átvette a megyék vagyonát és tartozását. A testület többek közt döntött az önkormányzat idei költségvetéséről, továbbá létszámleépítésről is határozott.

megyei_kzgy._2_resize_540

Gyenesei István (Somogyért) számos kérdést tett fel a költségvetés részleteivel kapcsolatban. Egyebek mellett azt firtatta, hogy a megye fő feladatának szánt területfejlesztéshez mikor alkothatja meg a parlament a törvényeket? Azt is kérdezte, hogy alakul az önkormányzati hivatal dolgozói létszáma?

Vörös Tamás megyei főjegyző válaszában elmondta: a területfejlesztés kapcsán jelenleg az átadás-átvétel zajlik a területfejlesztési tanáccsal, a jogszabályok a második félévre születhetnek meg. Ami az apparátusi létszámot illeti, a tavalyi 116-hoz képest idén 27 fővel kalkulál az önkormányzat. A hozzászólások során Gyenesei István nehezményezte, hogy a közgyűlés 20 milliós tartalékából csak 2 millióról dönthetne a testület, a többi 18-ról pedig az elnök. Azt javasolta, hogy ez fordítva legyen. Balázs Árpád (Fidesz) erre úgy reagált: az elnöknek nem az a szerepe, hogy „krőzusként szórja” a tartalékot, hanem hogy ésszerűen használja fel. Gelencsér Attila elnök hozzátette: a tartalék többek közt a különböző szervezetek tagdíjaira kell, amelyek a megyék átszervezése miatt megszűntek, a jogutód viszont az önkormányzat lett. Gyenesei módosítóját nem, a költségvetést viszont – a somogyértes elnök tartózkodása mellett – megszavazták a képviselők. Az önkormányzat így mintegy 370 millió forintos bevétellel és ugyanennyi kiadással számol 2012-re, ebből 229,2 millió az állami támogatás.

A hivatali létszámleépítés tárgyalásakor szót kért Utasi Tamás, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára. Megszólalásáról – mivel nem tagja a közgyűlésnek – a testületnek kellett dönteni. Ezt nem szavazták meg, a leépítésről szóló előterjesztést viszont igen. A tavalyi 116-al szemben így már csak 27-en dolgoznak a hivatalban. (48-at a Megyei Intézményfenntartó Központ vett át, van, aki nyugdíjba ment, 26 dolgozónak pedig megszűnt az állása.)

Az előterjesztés elfogadása után Utasi kiosztotta a sajtó képviselőinek azt a közgyűlésnek szánt levelet, amit felolvasott volna. Ebben felemeli a szavát az utcára került munkavállalókért és felszólítja a képviselőket, hogy gondoskodjon róluk, „bármi módon”.

 

Várvizi Tamás


Hozzászólások [0]    

Egy igaz beszéd a magyar középosztályért    
KÖZÉLET | 2012.02.07.
Emlékszem, gyerekkoromban mindig szívesen jártam olyan lakásokban, ahol szép, politurozott bútorok voltak, metszett tükrökkel, míves szekrényekkel. Ahol a nagy fotelok, kerevetek mintás szövetei aranyozott szögekkel voltak kifeszítve, ahol a parkettán keleties szőnyegeken lépkedtünk, a menyezetről pedig nehéz csillárok lógtak le.

A sarokban pianinó állt, rajta ezüst gyertyatartókkal, és a falon nagy, aranykeretes olajképekkel. Ezt az egészet belengte egy finom levendula, vagy valami könnyű parfüm illata. „Milyen szép polgári lakásuk van“ – mondta ilyenkor anyám, amint kiléptünk az ajtón. Ő mindent meg is tett, hogy ha szegényesen is, de a mi első szobánk is hasonlóan legyen berendezve. És nálunk is legyen mindig egy kis fínom likör, amivel a női vagy nagylány vendégeket vasárnap délutánonként megkínálhatta.

Polgári lakás - igen a mai napig él bennem ez a látvány. Sajátos tartalommal, és benne egy nagyszerű értékrenddel. Ebben benne van és volt a magyar nemzet történelme, benne van és volt Európa kultúrája, és benne van és volt a kiszámítható, évszázadok óta ápolt polgári erkölcs gyakorlata is. Benne a dolgos élet, vele a minden körülmények között biztos megélhetés, a család – leginkább egy népes család -, fenntarthatósága, elsősorban a családfő, az apa keresetéből. Az ilyen szobákban élők számára volt becsülete a munkahelynek, a tulajdonnak, a tanulásnak, a művészeteknek. Volt a takarékosságnak, a családi kassza megóvásának, a biztonságos családi tartalékok képzésének, a fínom, változatos ételek illatának, a vasárnapi családi sétáknak.

Ilyennek képzeltem el én mindig a polgári középosztályt. Az az érzésem, hogy ezzel miniszterelnökünk, Orbán Viktor is hasonlóan lehet. Hallgatom országértékelő beszédét, amelyikben mindig és mindig visszakanyarodott oda, hogy a Fidesz-kormány ezt a középosztályt szeretné újra Magyarország vezető erejének látni. Azt a magyar középosztályt, amelyiket 1947-48-tól kezdve tönkretett, megbélyegzett és megutáltatott a szocialista rendszer, és annak balliberális utódai. Ez a polgári középosztály a városokban is, és falun is eltűnt. Ezt kell most újraépíteni, mégpedig úgy, hogy ne más rétegek kárára, hanem mindenki javára alakulhasson ki, dolgozhasson, és vigye előre az elmúlt évtizedek alatt lerombolt magyar világot. Eltűnt ez a polgárság, de még mindig nagyon sokan vannak olyanok, akik emlékeznek erre a világra. Olyanok is vannak még közöttünk sokan, akik ilyen családban nőttek fel. Ugyan nem szabadott erről beszélni, de úgy nevelték őket, ahogy azt egy korábbi polgári értékrend megkövetelt. Akik most velem együtt pontosan tudják, hogy milyen nagyszerű elképzelés az, amit keddi beszédében a miniszterelnök felvázolt.

Tudom, hogy gúzsba vagyunk kötve. Mégpedig e polgári világot leromboló, annak legfeljebb csak a külsőségeit átvevő korábbi vezetőink bűnei miatt. Mégis jó volt hallani hogy most van egy új vezető politikusi réteg, aki így szeretné Magyarországot látni. Ma már persze modernebbek a bútorok, más lett a világ, de az az értékrend, amely e réteget jellemezte, nem avult el, az változatlanul él. Bizonyíték erre az, hogy azokban az országokban, ahol nem tették tönkre a polgárságot, a mai napig ők építik, fejlesztik és viszik előre országukat.

Schenk János


Hozzászólások [0]    

Étkezési hozzájárulás a közalkalmazottaknak    
2012.02.07.
Kaposvár városa az idei évre is biztosítja a közalkalmazottak részére a havi 4000 forintos étkezési hozzájárulást.
Egyre duzzad a kórházak adóssága    
2012.02.07.
Egyre duzzad a kórházak adósságaAz orvostechnikai eszközöket gyártó cégeknek 10-15 milliárd, a gyógyszerbeszállítóknak 8-10 milliárd, a teljes beszállítói körnek összesen nagyjából 40-50 milliárd forinttal tartoznak jelenleg is a kórházak – tudta meg a Világgazdaság.
Online lapszemle    
2012.02.07.
Online lapszemle
Küzdenek a hóval, rendkívüli esemény nem történt    
2012.02.06.
Küzdenek a hóval, rendkívüli esemény nem történtKaposváron ma délutánig nem történt rendkívüli esemény a havazás miatt. Buszjáratok sem maradtak ki, mindössze néhány perces késések fordultak elő – fogalmazott ma délutáni sajtótájékoztatóján Tóth István alpolgármester.
Folyamatos az átállás    
2012.02.06.
Folyamatos az átállásAz Alaptörvény szerint hazánk neve Magyarország, ennek megfelelően az állam által kiadott közokiratokon Magyar Köztársaság helyett Magyarország elnevezés áll majd.
Szeretett épületeink 19. – az Aranyoroszlán gyógyszertár    
2012.02.06.
Szeretett épületeink 19. – az Aranyoroszlán gyógyszertárAz 1774-ben barokk stílusban épült, ma is ismert kaposvári patikát a helybeliek Babóchay-házként is ismerik.
Jött a hó is Dorottyával    
2012.02.06.
Jött a hó is DorottyávalMintegy húsz fokkal volt hidegebb a hétvégi farsangi napokon, mint egy évvel korábban és a hó is esett rendületlenül. Így, a tavalyi több ezres közönséghez képest alig néhány száz bátor jelentkező temette a telet a Kossuth téren.
Szilfai Márta első alkalommal Kaposváron!    
2012.02.03.
Szilfai Márta első alkalommal Kaposváron!Február 17-én a Magyar Állami Operaház kiváló drámai szopránja, Szilfai Márta magánénekes érkezik Kaposvárra. A Szivárvány Kultúrpalotában meghirdetett koncerten vendége lesz Andreas Magony operaénekes, zongorán közreműködik Gyarmati István. A műsorban felcsendülnek Puccini és Verdi népszerű operáinak valamint Lehár, Kálmán és Huszka operettjeinek részletei, olasz és nápolyi dalok.
Kupadöntőre hangol a Fino legénysége    
2012.02.07.
Kupadöntőre hangol a Fino legénységeA Magyar Kupa négyes döntőjére való minél eredményesebb felkészülés jegyében két nemzetközi barátságos mérkőzést is játszik a Fino férfi röplabdacsapata az előttünk álló napokban a kaposvári városi sportcsarnokban.
Vereséggel zárta a BITT az alapszakaszt    
2012.02.05.
Vereséggel zárta a BITT az alapszakasztVereséggel fejezte be az alapszakaszt a kaposvári női röplabdacsapat. A BITT KNRC Kaposvári Egyetem együttese az NB I-es pontvadászat 22. fordulójában a fővárosi TFSE-KRA otthonában kapott ki 3:0 arányban. A fiatal somogyi alakulat a nyolcadik helyen fejezte be az alapszakaszt.
Már a döntőben a hibátlan ifjúsági fiúcsapat!    
2012.02.05.
Veretlenül, szettveszteség nélkül áll az élen csoportjában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia ifjúsági korú fiú röplabdacsapata! A tehetséges társaság eddigi szereplésének köszönhetően már biztosította a helyét a hatos döntőben.
Önkéntesként segített az úszásoktatásban az ösztöndíjas    
2012.02.03.
Önkéntesként segített az úszásoktatásban az ösztöndíjasHárom fiatal egyetemista tett ígéretet arra, hogy önkéntesként segíteni fognak Kaposvár valamelyik programjában. Barka Levente úszóedző már betartotta ezt, ingyen tanította úszni a kisdiákokat a városi fürdőben.
Viszik az elektromos cigit, mint a cukrot    
2012.01.30.
Viszik az elektromos cigit, mint a cukrotA dohányzásról szóló szigorítás után brutálisan megugrott az elektromos cigaretták után a kereslet. Van, ahol várni kell a termékre – írja a Népszabadság.
"Mennyibe kerül" az influenza?    
2012.01.03.
"Mennyibe kerül" az influenza?Az emberek nagy többsége tart az influenza anyagi következményeitől, ennek ellenére nagyon kevesen oltatják be magukat. A KutatóCentrum online villámkutatása rámutatott, hogy a megkérdezettek több mint fele tízezer forintot meghaladó összegre becsüli egy esetleges influenza okozta megbetegedés költségeit. A fertőzés elkerülésének legbiztosabb módja a védőoltás, melynek csupán 1500-3000 forint között mozog az ára. A felnőttek jelentős része mégsem kéri a vakcinát.
Fagyhaláltól mentettek a rendőrök    
2012.02.02.
Kaposváron, a busz pályaudvaron, illetve Kiskorpádon a 61-es út mellett kellett rendőri segítséget adni egy-egy férfinek, akik tegnap ittasságuk miatt saját erőből nem tudtak volna hazajutni.
Farkasordító hideg, havazás, hófúvás… - a rendőrség tanácsai    
2012.02.02.
Farkasordító hideg, havazás, hófúvás… - a rendőrség tanácsaiAz elkövetkező napok időjárását egy az Északkelet-Európa feletti anticiklon és annak peremén kialakuló mediterrán ciklon együttese alakítja majd, mely hatására várhatóan sokfelé valószínű váltakozó intenzitású havazás, sarkvidéki hideg levegővel társulva. Az alacsony hőmérsékletet már eddig fokozatosan érzékelhettük és a következő napokban is mínusz 10 és mínusz 20 C fok közötti hőmérséklet várható. Tekintettel a fentiekben említettekre, az alábbiakban a Somogy Megyei Rendőr-főkaőitányság néhány hasznos tanácsot ad.
Óvatosan a tavak jegén!    
2012.01.31.
Óvatosan a tavak jegén!A héten megérkező zord időjárás következményeként számítani lehet rá, hogy hamarosan sportolásra alkalmas jég alakul ki tavaink felületén. A megyei rendőr-főkapitányság a korcsolyázók, fakutyázók, vagy csak egy kis tóparti sétára indulók figyelmét szeretné felhívni a jeges időszak veszélyeire.
Ismét beindult a Mikulásgyár    
2012.02.07.
A nagy hidegre való tekintettel ismét „üzembe helyezték” a Mikulásgyárat. Szerda és vasárnap között hálózsákokat, takarókat, pokrócokat, plédeket gyűjtenek a karitatív akció és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.
Magyar találmányok 13. - a mester remekműve - Dobostorta    
2012.02.07.
Magyar találmányok 13. - a mester remekműve - DobostortaTalán megbocsátják a kedves olvasók, hogy a sok fizikus közé egy cukrászmestert is beillesztettünk a sorozatunkba, hiszen – ahogy ő fogalmazott - "Mily kezdetleges lenne az embereknek szellemük is, ha a költészeten és zenén kívül nem volnának a szakácsművészetnek is lelkesülői, kik a test táplálásáról is gondoskodnak. Mert a lélek is csak a testtől veszi a maga táplálékát. Korgó gyomorral nemigen megy a szellemi munka."
Magyar találmányok 12. - A magyarországi motorgyártás megteremtője – Bánki Donát    
2012.01.31.
Magyar találmányok 12. - A magyarországi motorgyártás megteremtője – Bánki DonátTalálmányai tették méltán híressé a tudóst, a zseniális gépkonstruktőrt, aki egyben kiváló tanár, szakíró és közben nemes lelkű, őszinte és igazságos ember volt. Csonka Jánossal együtt ő volt a magyarországi motorgyártás megteremtője. Szülőfalujában, Bakonybánkon a Bánki Donát Műszaki Egyesület őrzi a feltaláló emlékét.

http://www.kaposextra.hu/hirdetesek.php?func=full&id=1055
http://www.kaposextra.hu/hirdetesek.php?func=full&id=955
http://www.deseda.hu